Advent Győrben, látogatás Pannonhalmán

1 nap
2020. december 6.

 

Felszállás: 
08:00 Sopron, GYSEV pályaudvar elől

 

Utazás autóbusszal az Világörökség részét képző Pannonhalmi Bencés Főapátságothoz. Az apátság későromán-koragótikus bazilikája a középkori magyar építészet egyik remekműve, s ezt veszi körül a monostor épülete. Tárlatvezetés során meglátogatjuk még a Mátyás király korabeli kerengőt és a klasszicista könyvtárat is. Az itt látható tárgyi emlékeknek és gazdag kulturális örökségnek az adja sajátos szépségét, hogy a szerzetesközösség mindmáig eredeti rendeltetésüknek megfelelően használja őket. Fakultatív program keretében Panonhalmi Apátság Pincészetének látogatása szakszerű vezetéssel, 3 tételes borkóstolóval (kb. 2800 Ft/fő), melynek keretében betekintést nyerhetünk a bencés szőlő- és borkultúra történelmébe, megismerkedhetünk az új épületegyüttessel illetve a borkészítés technológiai folyamataival.

Továbbutazunk Győrbe. Rövid városnézésünk során megtekintjük a barokk város látnivalóit. Többek között bejárjuk az egyik legnagyobb történelmi múlttal rendelkező részét, a Káptalandombot is, mely március óta Nemzeti Emlékhely. Ezután szabadprogram, elvegyülés a karácsonyi vásár különböző helyszínein (Széchenyi téren, Baross úton, Dunakapu téren).

Érkezés az esti órákban.

 

Részvételi díj:8.500 Ft/fő



Az ár az utazást autóbusszal és a kísérő idegenvezető díját tartalmazza!

 

Belépők: kb.2800 Ft/fő
- Pannonhalmi Apátság látogatása idegenvezetéssel


Advent Győrben, látogatás Pannonhalmán Advent Győrben, látogatás Pannonhalmán